Gyakran Ismételt Kérdések
Miért érdemes megfontolni, hogy egy második fotóst is felkérjetek az esküvőtök napjára?
Az Egyesült Államokban, számtalan esküvőn fotózásánál tanultam meg ízlésesen megkomponálva elkapni azokat a spontán pillanatokat, melyek néha csak a másodperc töredékéig tartanak. Egy másik, gyakorlott fényképésszel, összeszokott párként viszont ugyanezt több nézőpontból is megtehetjük!
A lenti képeken pontosan látható, hogy milyen is egy esküvői készülődésről megörökített pillanat a két különböző kamera szemszögéből. A második fotósnak ugyanabban az időben lehetősége van a közeli, intim pillanatok megragadására.
Biztos vagyok benne, hogy Te is észreveszed a különbséget, amint az alábbi fényképeket nézegeted:
Lehetetlen, hogy egyszerre két helyen legyünk, hiszen erre senki sem képes. Ha van egy másod fotós, több szögből tudjuk nyomon követni az események kavalkádját.
Csapatunk második esküvői fényképésze is kiemelkedő, sok éves tapasztalattal rendelkezik: feleségem, Alexa, mindig egy másik szögből örökít meg benneteket, ami leginkább filmbe illő képkockákra hasonlít. A második fotósnak mindig több a szabad mozgástere, hogy kiemelt pillanatokat örökítsen meg. Például egy családi csoportfotózáson is megható felvételeket tud készíteni, amire nekem nincs mindig lehetőségem, hiszen Ti élveztek prioritást.
Ahhoz, hogy stílusban is összeolvadjon a két fényképész, hosszú évek közös munkája szükséges. Alexával már 4 éve fényképezünk párban. Az együtt töltött időnek köszönhetően alakult ki az általunk képviselt stílus egy új képi világgá. Alexa fényképész és vizuális művész is egy személyben. Sajátos meglátásának köszönhetően, művészi színvonalúra emeli munkáimat. Összességében több szem többet lát, ezért még egy gyakorlott szempár még több értékes pillanattal ajándékoz meg benneteket.
Miért választanak minket a jegyespárok?
Megbízhatóság, 16 éves szakmai tapasztalat, Profi felszerelés és utómunka
- Miután időpontot foglaltál, biztos lehetsz benne, hogy ott leszünk az esküvőd napján. Mi egy felénk tett, jobb ajánlat esetén sem változtatjuk meg a jegyespár felé tett ígéretünket.
- Az idő fontos mindenki számára. Kérdezted már más fényképészektől, hogy mennyi időbe telik, mire megkapjátok az esküvői képeiteket? A megszokott válasz: 2-3 hónap! Nálunk 2 héten belül lehetőségetek nyílik átvenni a képeket és jóváhagyni az esküvői albumot.
- Mindenki arra vágyik, hogy a képeket ízlésesen kinyomtatva, kézzelfogható formában vehesse át, amit mi kifogástalan minőségben teljesítünk.
- Azokat a képeket, amiket szeretnétek nyomtatott formában megkapni, egy jelszóval védett online galériából válaszhatjátok ki az otthonotok kényelmében.
Jegyes fotózásra van lehetőség?
Igen, jegyes fotózást szabadban és stúdióban is készítünk.
Készítetek kreatív esküvői fotózást az esküvő napján vagy máskor?
Igen, szívesen csatlakozunk hozzátok bárhol. Rossz idő esetén a saját stúdiónk is mindig rendelkezésre áll.
Hány fényképész áll rendelkezésre az esküvőm napján?
Kétszemélyes a csapatunk. Ha szükséged van második fényképészre, akkor mindketten rendelkezésedre állunk, hogy több nézőpontból is megörökítsük a nagy napot.
Mikor vehetem át az esküvői képeimet?
2 héten belül megosztunk veled egy privát online galériát, ahol kiválaszthatod, mely képeket szeretnéd kinyomtatni. Miután elkészültek a képek, várunk benneteket stúdiónkban, hogy jóváhagyjátok esküvői albumotokat, és átadjuk nektek a nyomtatott felvételeket egy névre gravírozott fa dobozban.
Milyen hamar érdemes lefoglalni az esküvői fényképészem?
A nyári hónapok inkább kelendőek, szombati nap esetén akár már 8-12 hónappal az esküvő előtt érdemes időpontot foglalni.
Van-e lehetőség egyénre szabott csomag kialakítására?
Foglalj időpontot egy ingyenes konzultációra! Szeretettel várunk benneteket stúdiónkban, ahol bemutatjuk termékeinket, é egyénre szabott csomagot is készítünk nektek.
Már van esküvői időpontom. Szabadok vagytok-e aznap?
Lépj velünk kapcsolatba, egyeztetünk.